Románia hadüzenete 1916 augusztus 27-én este

Politikai háttér

A nyugati hatalmak, főleg azonban a német birodalom és a monarchia mintegy Oroszország útjába állították Romániát, hogy a nagy orosz szlávságot a Balkán szlávjaitól elválasszák. Ezzel elfojtva a balkáni szlávság álmát, a nagy orosz birodalommal való egyesülést. Az akkori politikai helyzetben az angolok és franciák azért dédelgették a románokat, hogy maguk mellé állítva elvágják az oroszok előtt az utat Konstantinápoly felé.

Az oroszoknak viszont nem állt szándékába lerohanni Romániát mert tisztában volt, hogy a nyugati hatalmakat maga ellen hergeli ezzel. Ezért rubellel és ígérgetéssel igyekezett az ő oldalára állítani Romániát. Titokban oda ígérte Erdélyt és táplálta az éledező nagy Románia megalakítási érdekeket.

 
A berecki hősi halottak emlékműve 1916-ban

„Két érdek dolgozott, két malomkő súrlódott tehát Romániában úgyszólván születése pillanatától kezdve. Az egyik volt a józan ész, a saját utat követő párt, mely érezte, tudta, hogy már az ország földrajzi fekvése, a szlávságot szétválasztó latin nyelvkeveréke is Oroszországot predesztinálja. A másik az orosz pénztől, az orosz hitegetéstől elvakult oroszbarát-párt, mely a hatalmas orosz birodalom segítségével nagy-román ábrándokat szőtt.” ¹

Tisztában volt a román vezetői kar, hogy az orosz birodalomtól nem tudja elvenni a románok lakta Beszarábiát, ezért a gyengébb fél felé kacsingatott a monarchia felé. Mindazok ellenére, hogy Románia a 19. század végén csatlakozik a Központi hatalmakhoz (Németország-Ausztria-Magyarország-Olaszország által létrehozott paktumhoz), már a 20. század elején elindítja a hinta-politikáját és kacsingat az oroszok felé is nyugatra is. Ekkor fogalmazódik meg az ábránd Erdély megszerzéséről. Az is világos volt a vezetésnek, hogy Románia akkor lehet a térséget meghatározó országa ha területeket szerez. Baráti viszonyt kezd ápolni az orosz cári udvarral. 1914-elején Ferdinánd román trónörökös Pétervárra látogat, ezt viszonozza a cár és felesége. Ekkor Ion C. Brătianu román miniszterelnök október 1-jén egyezményben biztosította „jóindulatú semlegességéről” Oroszországot. Ebben Szentpétervár elismerte Románia jogát, hogy az Osztrák–Magyar Monarchiához tartozó azon területeket megkapja „amelyen románok is laknak”.A 1916-ban a román vezetés politikájában gyökeres változás állt be, mikor a monarchia helyzete gyengülni kezdett. Ekkor körvonalazódott a román vezetésben, hogy Erdély és Bukovina elvesztésével a monarchia sorsa megpecsételődhet és esetleg nem lenne veszély, hogy vissza veszik a megkaparintott területeket. „A beavatkozás időpontját a román politikusok — hacsak nem akartak lekésni a koncról — tényleg nem halogathatták tovább, mert a központi hatalmak helyzete 1916 nyarán tényleg reménytelennek látszott. Hadvezérei és politikusai hibát-hibára halmoztak. Falkenhayn, a német vezérkar akkori főnöke, hogy Verdunt megvívja, egész sereg győzelmi alkalmat szalasztott el. Verdunnél tengernyi német vér folyt el hiába s végül is a Somme mentén hatalmas ellentámadással, az entente ragadta magához a kezdeményezést. Verdun miatt hiúsult meg az osztrák-magyar haderő vezérkari-főnökének sokkal könnyebben megvalósíthatónak ígérkező, kitűnő assziágói terve és az a javaslat, hogy a központi hatalmak foglalják el az entente csapatok balkáni kikötőjét Szalonikit, mert Románia az ott kirakodó entente erők támadására várt és beavatkozását is azok sikerétől tette függővé. — Nagy mulasztás volt az is, hogy a központi hatalmak Gorlice után az orosz haderőt nem győzték le véglegesen, pedig ennek az elérése minden áldozatot megért volna és távolról sem járt volna annyi erőfeszítéssel és veszteséggel, amekkorát a központi hatalmaknak ezért a mulasztásukért a következő évben fizetniök kellett. Hisz maga a lucki és oknai áttörés közel egy millió katonájukba került; erkölcsi hatásuk pedig felbecsülhetetlen volt. Ez volt a helyzet 1916 augusztusában s a román politikusok joggal remélhették, hogy az ő hadüzenetük egyszerre és végleg eldönti a háború sorsát” – olvashatjuk: A volt m. kir. kassai 5. honvéd-huszárezred történetében. ²

^{A berecki hősi halottak emlékműve 2016-ban}

Gróf Tisza István magyar miniszterelnök már 1914-ben figyelmeztetett a román területi követelésekre és1914 végén, óvatosságra intette a központi hatalmakat. Ezt a Románia és Olaszország szeptember 23-án aláírt megállapodása indokolta, melynek értelmében a két ország megegyezett háborús politikájuk összehangolásában. Tisza 1916 július elején már memorandumot is eljuttat az uralkodóhoz és abban kéri: „küldjön elrettentő katonai erőt a keleti határra, mivel a román veszély nagyon komoly, és bármely pillanatban aktuális lehet.” ³ „Az erdélyi közönség – írja visszaemlékezésében Betegh Miklós, Erdély kormánybiztosa⁴, – állandóan a romániai támadás lehetőségével foglalkozott, de igazán senki sem készült reá.”⁵

A román vezetés 1916-ban el jöttnek ítélte meg a helyzetet a monarchia megtámadására és a román nagykövet augusztus 27-én adta át Bécsben a hadüzenetet a monarchia vezetésének, az indokolás pedig: Románia „kénytelen azon hatalmi csoporthoz csatlakozni, amelynek oldalán nemzeti érdekeit legbiztosabban megóvhatja.”⁶

A hadüzenet a bécsi román követnél Maurokordatnál feltehetően már előbb ott lapult a fiókban, de vasárnap este 9 óráig várt az átadással. Azt az időpontot választotta nyilván parancsra, mikor a hivatalban nincs senki és adta le Bécsben a külügyminisztériumban, az ugyanakkor megkezdendő hadviselésről szóló jelentést is. Nemcsak a folytonos hitegetés és ámítás mutatja. A hadüzenet átadása is a hintapolitika része volt, szerintük jó katonai taktika. A ravasz számítást még azzal is tetézték, hogy a bejelentett időpont előtt már támadtak. Ezért aztán a határőrseget felkészületlenül érte a támadás.